Budaörsi Gazdakör lehetőségei a szakbizottságokban
2019-es Önkormányzati Választások újonnan megválasztott képviselőinek első Testületi ülése volt a mai napon 2019. október 24-én, melyet a Városi Televízió is közvetített. Örömmel tudatjuk, hogy a Gazdakör képviseletében Kisberk Balázs a Gazdakör elnöke a mai naptól legjobb tudása szerint képviselheti a budaörsi gazdák és a budaörsi lakosok érdekeit. Kisberk Balázs két bizottságban is tevékenykedni fog, az egyik Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság, másik pedig a Közoktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Bizottság.
A bizottsági munka komoly és felelősség teljes feladatot jelent majd számára, de az elmúlt esztendők tanúsága szerint Kisberk Balázs határozott, jól átgondolt döntéseivel már eddig is bizonyított a maga területén. Ezért biztosak vagyunk abban, hogy a rábízott feladatokat szintén jól és gördülékenyen fogja ellátni. Ehhez kívánunk nagyon sok erőt, kitartást és az elkövetkező öt évben komoly eredményeket városunk és a benne lakók javára.