Székely Autonómia Napja

A székely autonómia napján 2019. október 27-én a Budapest XXII., kerületi Budafok-Tétény rendezvényen részt vett Kisberk Balázs a Gazdakör elnöke, Kovalik Sándor és Bojtor Levente, hogy együttérzésüket fejezzék ki a székely néppel. A Gazdakör már évek óta jelen van a magyarországi székelyek életében, hiszen éveken át velük együtt ünnepelte a székely szabadság napját Budaörsön.

Mottónk most is igaz: “Cselekedni kell, és nem csak beszélni róla“.

 

Minden október utolsó vasárnapján, a Székelyföldön őrtüzek gyúlnak, melyek  az erdélyi magyarság önrendelkezéséért vívott harcot hivatottak szimbolizálni. Ezzel egy időben Magyarországon és Felvidéken is tűzgyújtással fejezik ki a kezdeményezéshez csatlakozó települések a határon inneni és túli magyarok összetartozását.

Budapesten a XXII. kerület Budafok-Tétény területén a Tóth József utca és Kossuth Lajos utca sarkán lévő dombon került sor a megemlékezésre. Nagyon sokan jöttek el ebben az évben is hogy kifejezzék szimpátiájukat, a székelynéppel és autonómiájuk eléréséért folytatott törekvésével.

A megemlékezésen beszédet mondott, Budafok-Tétény polgármestere Karsay Ferenc, Németh Zsolt az Országgyűlés Külügyi Biztosságának elnöke, Sánta Imre a Háromszéki Szotyor református lelkésze.

 

Az ünnepségen közreműködött a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola Népzenei tanszakos népi énekes növendékei.

Az elhangzott beszédek és székely dalok után a Székely himnusz hangjaimellett került sor a máglya meggyújtására. mely tűz jelképezi országszerte az országhatáron túlra átnyúló szolidaritásunkat.

Major Edit