Mézes reggeli a Mindszenty Óvodában
A Gazdakör feltett szándéka válik valóra hétről hétre, hogy mézzel édesíti meg az óvodások reggelijét. Az elmúlt hetekben a Gazdakör munkatársai sorra látogattak több óvodát. Többek között a Mákszem Óvodát, majd a Zippel-Zappel óvodát november 20-án pedig reggel nyolc órakor megjelentek a Mindszenty óvodában, megrakodva mézes üvegekkel azért, hogy ezen a reggelen megédesítsék az óvoda kis lakóinak reggelijét.
Mint köztudott a Mindszenty óvodában nagyarányú felújítási munkák folytak a nyár folyamán, amelyek még nem fejeződtek be, de ennek ellenére az ebédlőben megterített asztalok várták a kis lakókat, akik szinte kezdésre nyolc órára már ott ültek az asztaloknál. Majd imádságra kulcsolták kis kezeiket elmondták az asztali áldást, miközben vajas kenyereiket megkentük finom akácmézzel.
Nagy sikere volt a reggelinek, amit mi sem bizonyított jobban, mint az, hogy volt, aki még egyszer kért a finom vajas mézes kenyérből.
Majd az óvó nénik kiosztás céljából megkapták a kifestő könyveket melyek lapjait alkalom adtán a kis ovisok kifesthetnek majd.
A Gazdakör ezzel teljesítette vállalását, hogy ezen az őszön is népszerűsítse a finom akác, hárs és selyem mézet a gyerekek nem kis örömére.