Beszámoló a Gazdakör első Farsangolójáról.
Mint azt már hírül adtuk a Gazdakör újabb meglepetéssel készült mindazok számára, akik ilyenkor farsang táján szeretnek kikapcsolódni. A Gazdakör 2020. február 21-én egy fergeteges Farsang Partyt adott a Lévai utcai Közösségi ház dísztermében. A meghirdetett kezdési időpontra megérkeztek a vendégek. A rendezvény díszvendége Krasznai Gáspár a Sapszon Ferenc kórus karnagya volt és a vele együtt ékezett kórus tagok, akik több kedves dalt énekeltek el nekünk.
Mivel az est fénypontja maga a farsangi bál volt számos beöltözött farsangoló vegyült a táncolók közé, akiknek farsangi ruházatát a három tagú zsűri díjazta. A zsűri tagjai voltak Csabay Károly a Városi Könyvtár igazgatója, Dr. Horváth Katalin valamint a Major Edit, aki egyben a műsort is vezette.
A farsangolók teljes oda adással ropták a táncot, bemutatva színes maszkjukat és ruházatukra, amit erre az estére szántak. A jobbnál jobb zeneszámokat a Tranzit zenekar szolgáltatta szinte szünet nélkül. Bíró Andrást a Gazdakör szakácsát dicséri a finom babgulyás friss fehér kenyérrel tálalva. A vacsora után folytatódott a tánc, a maskarák felvonulása majd a zsűrizés. Két első helyezett, két második helyezett nyert, majd négy különdíj is gazdára talált.
Este kilenc óráig tartott a jókedv a Gazdakör farsangolóján. A rendezvény többek között azzal a céllal jött létre, hogy a belépő díjakból befolyt összeget a Gazdakör felajánlja a Sapszon kórusnak. Terveink között szerepel, hogy ezentúl minden év farsangját hasonlóképpen ünnepeljük majd meg, és mindig egy új civil szervezetet fogunk megajándékozni azzal az összeggel, amely befolyik a belépő díjakból.
Ezzel szeretnék támogatni azokat a civil szervezeteket, akik városunkban tevékenykednek a közösség érdekében. A Gazdakör tehát megtalálta az újabb lehetőséget arra, hogy egyrészt szórakoztasson, másrészt felhívja a figyelmet a civil szervezetek fontosságára.
Fotó: Veiland Gyula