Elképzelések a Gazdapiac újranyitására
Mint az mindenki előtt ismeretes a koronavírus járvány kezdetekor Budaörsön a gazdapiac Polgármesteri rendelet alapján ideiglenesen elveszítette a közterület használati engedélyét. Ami azt jelenti, hogy a piac ezen engedély hiányában nem üzemelhet most már hatodik hete.
Ez hatalmas kiesést jelent nemcsak a budaörsi vásárlóknak, hanem azoknak a gazdáknak, akik áruikat ezen az amúgy igen népszerű piacon eladhatták. A piac fennállásának öt éve alatt kialakult egy egészséges körforgás, ami növelte a környékbeli gazdák megélhetési lehetőségeit ugyanakkor a piacon vásárlók ellátottságát is növelte friss gyümölcsökkel, zöldségekkel, megtermelt javakkal, mindenki megelégedésére.
Ezúton is szeretnék Polgármester Úrnak megköszönni, hogy eddig is támogatta a budaörsi gazdapiac ügyét és működését és tudjuk, hogy közösen ki tudunk alakítani olyan megoldást mely e helyzetben is megállja a helyét.
Kormányintézkedésre megszülettek azok a rendelkezések, amelyek szabályozzák az áruházakban a vásárlási időrendet. Sok esetben azonban nem minden esetben tartható be az előírt másfél méteres távolság tartás, míg véleményünk szerint a piacon, amely szabad levegőn működik sokkal hatásosabban lehet az emberek közötti távolságot megtartani, és megtenni a különféle óvintézkedéseket.
Mint azt tudjuk sok termelői piac a mai napig is működik. Ilyenek a teljesség igénye nélkül: Budapesten a Vahot utcában vagy Gazdagréten, és Biatorbágyon, ahol azok a kellő óvintézkedések betartásával sikeresen üzemelnek. Más környékbeli piacok pár hétre bezártak ugyan (Törökbálint és Páty), de kialakítottak egy új működési elvet és most már a megszokott helyükön újranyitottak.
Nem véletlen tehát a budaörsi vásárlók és a gazdák azon elvárása, hogy Budaörsön is működhessen a termelői piac. Mivel a piac működésére vonatkozó területfoglalási engedély ideiglenesen visszavonásra került a Gazdapiac üzemeltetője és fenntartója újabb javaslatokat küldött az Önkormányzat felé annak érdekében, hogy piac megnyithasson. Ezek a javaslatok az alábbiak:
- változat
Patkó utca parkolóban „régi helyen” működhetne tovább a piac a következő módosítással a járványhelyzet idejére:
Termelőket A és B csoportba osztanánk be, és a páros héten az A csoport, páratlan héten pedig a B csoport gazdái tudnak jönni a piacra. Így a diszkrét és biztonsági távolság biztosítható, mert kevesebb termelő lenne jelen az adott területen.
- változat:
Új helyszínen az Ifjúság utcai parkolóban diszkrét és biztonsági távolság biztosításával lehetséges kivitelezni a piacot, a parkoló abban a részében, ahol a veszélyes hulladék gyűjtés szokott lenni. Az említett blokk 11 méter széles és a gazdák biztonságos távolságban helyezhetők el.
Ami a második helyszínt, vagyis az Ifjúság utcai parkolót illeti, lényegesen nagyobb terület állna rendelkezésre az árusok elhelyezésére és a vásárlók fogadására,ahol nem okozna gondot a biztonsági előírások betartása sem és az ott lakóknak a parkolás sem. A Gazdapiac felelősséget vállal a Kormányrendelet által is előírt biztonsági óvintézkedések betartására és a vásárlói időkorlátok betartására is.
Ennek betartása és betartatása mellett reménykedve várjuk a budaörsi Polgármester döntését, a budaörsi termelői piac újra nyitására vonatkozóan.
2020. május 04.