Dinnyekóstoló a piacon

Dinnyekóstoló a piacon

A Gazdapiacon mindig történik valami jó, mint ahogyan ezen a hétvégén is, 2020. július 18-án. Már kora reggel nyolc órától megkezdődött a görögdinnye kóstoltatása, ami ugyanolyan remekül sikerült, mint a múlt héten a főtt kukorica osztás. Most is, mint az előző években ilyenkor sokan állták körül azt az asztalt ahol a hatalmasra nőtt dinnyéket szeletekre vágták a szorgos kezek és kínálták piac szerte a vásárlóknak.

Az elmúlt hónapok bezártsága után a piac újra feléledt. A felállított sátrak előtt hosszú sorokban vártak a vásárlók arra, hogy megvegyék a kedvező árban kínált sárgabarackot, paprikát és paradicsomot. Végig sétálva a sátrak között láttam nagyon olcsó újburgonyát, zellert, kukoricát és aránylag elfogadható árban nagy szemű szilvát.  Továbbra is nagyon népszerűek a füstölt áruk, a hentesáruk és a tejtermékek is. Sokan vásárolnak ilyenkor piacnapon, a finom lángosból melyet ott helyben sütnek. Különböző összetételű kenyerek is akadtak szép számmal. Látható, hogy szombatról szombatra  nyüzsgő eleven élettel telik meg a budaörsi piac, látható az is, hogy a budaörsiek szeretik a helyet vagyis a Patkó utcai parkolót, aminél sokan nem is tudnának jobbat elképzelni.

Elmondható hogy jól sikerült a dinnyekóstoltatás melynek felnőttek és gyerekek egyaránt örültek. Köszönet Kisberk Balázsnak és csapatának a lelkes munkáért. Csak így tovább!

 

Fotó: Veiland Gyula