Tepertő és főtt kukorica a Gazdapiacon

Ha az elmúlt hetek Gazdapiacon történteket  szeretném összefoglalni azt kell mondanom, hogy nem volt olyan piac nap hogy ne történt volna valami jó. Nem arra a gondolok, hogy a piaci árusok rendületlen szorgalommal jönnek hétről hétre friss áruikkal, hanem arra a sok eseményre, ami még színesebbé tette a vásárlások idejét.

Volt már görögdinnye kódtoló majd azt követő héten az aranyló mézédes sárgadinnye kóstoltatás következett. Most azonban 2020. szeptember 5-én még színesebb volt a meglepetések sora.

A piacnapi meglepetés slágere a Pilisvörösvárról már ismert Tamás gazda sváb tepertő sütése és kóstoltatása okozott hosszas sorba állás, azok között, akik friss tepertőt kívánták meg. Mint azt megtudtam 15 kg. zsírszalonnát vágtak kockára, majd vetették üstbe és sütötték már kora reggeltől, hogy mire a vásárlók oda érkeznek, készen legyenek Bíró András gazda segédkezett a tepertő sütésben ennek eredményeként már szinte nyolc órakor kóstolni lehetett a friss, illatos csemegét.

A piacon azonban egy másik üstben is főtt valami finomság, ami a mindenki által nagyon szeretett csemegekukorica volt. Nagy András volt a főzőmester ugyan úgy mint bármikor ha főzni kell a gazdáknak ő mindig kapható az ilyen munkára. Kettőszáz darab csemegekukorica főtt az üstben természetesen nem egyszerre, hanem jókora adagokban. Az édes illatok sokakat oda csalogattak, akik alig várták, hogy bele haraphassanak a finom, édes főtt kukoricába.

Mind elfogyott egy kettőre.

 

Fotó: Veiland Gyula