Nem hogy megérett már lassan le is érik, mondja nevetve Kósa Erzsike, akinél alig egy hónapja jártunk Lajosmizsén és akkori ígéretünkhöz híven újból ellátogattunk hozzájuk.

Tegnap vagyis május 27-én kopogtattunk be újból a hatalmas portára, amelynek hátsó területén melegházakban termesztik a több fajta epret.

Erzsike mindig jókedvű, aranyos úgy tűnik nem kezdte még ki a sok munka, amit már harminc éve felvállalt. Pedig van itt mit csinálni dolgozni hajnaltól késő estig. Az eper ugyanis érik és ontják a gyönyörű tövek a szebbnél szebb eperszemeket a finomságukról nem is beszélve.

De ahhoz, hogy ezek a szemek leszedésre kerüljenek idénymunkásokat foglalkoztatnak. Négyen, akik szedik az epret ketten pedig Erzsikével együtt, akik válogatják azokat és rekeszekbe rakják. Majd minden nap délután 14 órára viszik az eladásra szánt árut a Nagybani piacra, ahol szerencsés esetben átveszik tőlük az amúgy előre megbeszélt mennyiséget. De már előfordult, hogy hoppon maradtak és fordulhattak vissza Lajosmizsére.

Minden vásárlás pénztárcafüggő és sok esetben sokalljuk az árakat. De ha meghallgatjuk a termelőt, hogy mennyi pénzt kell kifizetnie az idénymunkásainak máris elfogadhatóbbnak   látnánk az ár táblát. Ugyanis egy munkás órabére 1200 forint és Erzsikénél négyen dolgoznak, napi nyolc órát és ezt akkor is ki kell fizetni, ha esetleg aznap nem lesz teli a nyolcvan rekesz, mert nem érett le ez időre annyi eper. Az előre kialkudott bért akkor is fizetni kell.

Nem könnyű megélhetés ez, de a lajosmizsei homokos talajon az eper az, ami termeszthető, így érthető, hogy sokan, így Kósáék is, ezt a megélhetést választották harminc évvel ezelőtt.

Köszönjük Erzsiének hogy velünk töltött szorgos délelőttjéből egy kis időt, miközben süteménnyel és üdítővel is meg kínált bennünket.

Viszontlátásra e hét szombaton a Gazdapiacon Budaörsön.

Megosztás