Kocsis Zoltán gombapincészetébe jártunk

Pár héttel ezelőtt a Gazdakör elnökével Kisberk Balázzsal látogatást tettünk Kocsis Zoltán őstermelő, gomba termesztő gomba pincészetben. Amit ott láttunk minden eddig fantáziánkat felülmúlta. Kocsis Zoltán készséggel állt rendelkezésre, hogy elmondja nekünk mind azt, amit a gombatermesztésről és az ő pincészetéről tudnunk kell.

 

A család 1980- óta foglalkozik gombatermesztéssel. Kovács Zoltán felesége főállású gombatermesztő. Két felnőtt lányuk van, mindketten agráregyetemet végeztek és a gombatermesztés magyarországi viszonyairól és annak gazdasági vonatkozásairól írták a szakdolgozatukat.

Gomba pincészetük 991m2 területű. Ez a terület 3db egymástól elkülönített, egymás mellett lévő pincében van. A 3db pince azt jelent, hogy folyamatosan lehet termeszteni, mert az egyikben éppen behordják az új anyagot, a második pince éppen indul a harmadik pedig letermő állapotban van.

Vállalkozásuk kezdeti időszakában ún. I. fázisú komposztot készítettek, amely komposzton termesztették a gombát. Megtudtuk, hogy az I. fázis azt jelenti, hogy a termesztő saját maga készíti a komposztot, a termesztő „csírázza” be, átszöveti és letermeszti.

A pincék 5 emelet mélyen vannak a föld felszíne alatt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy mészkő-hegy belsejébe egy folyosón bemegyünk. A mészkő-hegy belsejében vannak a pincék, A gombatermesztés ott zajlik. A pince tetőn pedig van egy nagy méretű több ezer m2-es zárt kert, amin a szellőzők vannak.

Még elgondolni is sokkoló hogy a gombatermesztés komoly érzelmi megterhelést jelent. Nem nehéz elképzelni azt, hogy főleg a téli hónapokba nem igen latja a napot, mivel reggel lemennek a pincébe és késő délután sötétben munka végeztével jönnek föl a földfelszínre. Mint Kocsis úr elmondta, hiába szól a rádióban egész nap a zene a napfény és a szabad levegő nem helyettesíthető semmivel

Miközben tovább sétáltunk a hófehér sapkájú gomba mezők között tovább hallgattuk az igen érdekes szakmai ismertetést. Megtudtuk, hogy a technológiai fejlesztés nem állt meg, így manapság már a III: fázisú komposzttal dolgoznak. A III fázis azt jelenti, hogy teljesen gépesített technológiával a komposztüzemben állítják elő a becsírázott komposztot, hatalmas 1000-tonna befogadó képességű hangárban ún. tunel-ben hő kezelik, majd egy másik hangárban átszövetik és kamionokkal a termesztőnek leszállítják. A termesztő gomba-takarófölddel letakarja, biztosítja a megfelelő klimatikus viszonyokat és letermeszti a komposztot. Elsősorban fehér és barna csiperke (=shampignon = agarikus bisporus) gombát termesztenek, de kis mennyiségben laska és shitaky kínai gombát is. Elsősorban fehér és barna csiperke (=shampignon = agarikus bisporus) gombát,de kis mennyiségben laska és shitaky kínai gombát is.

Pincészetükben termesztett gomba teljesen bio-gomba. Semmilyen vegyszert nem tartalmaz. Ezt a NÉBIH ellenőrzi.

Az értékesítésről is szó esett. A gombák 80-90%-át nagykereskedőknek adják el, akik tovább értékesítik. Ezért az üzleti haszon sajnos nem a termesztőnél, hanem a nagykereskedőknél jelentkezik, mivel ők jókora haszonnal adják tovább a kiskereskedőknek. A termés 10-20%-át maga a termesztő a gazda piacokon így Budaörsön és Gazdagréten értékesíti. Az igazán jó megoldás az lenne, ha a termesztő közvetlenül találkozhatna a vásárlóval, amelynek legjobb helye nem más, mint a Gazdapiac.

Ha Kocsis Zoltán gomba termesztésről lapunknak adott interjúja eljut a kedves olvasóhoz, akkor egy rövid felvilágosítást kaphatnak arról a mérhetetlen nagy munkáról, amelynek eredményeként a kosarunkba kerül egy szombati piacnapon a gyönyörű egészséges gomba S akkor talán több alkalommal keressük fel a standot ahol garantáltan friss gombát vásárolhatunk közvetlenül a termelőtől.